A Lovak Világa

Találtam egy klassz kis könyvrészletet!

1. fejezet

Ezt nem hiszem el! - sikított Isabella Stewart. - Csillag esélyes a párizsi nagydíjra?                                                                                   A lovával, Csillaggal, néhány héttel az előtt nyerte meg a Golden Horses díjat. A megtisztelő címet csak az kaphatta meg, aki lovával egy igen nehéz pályán vágtatott végig. Isabella és Csillag rekordidő alatt végzett. A lány nagyon boldog volt. Most éppen azzal az úrral beszélt, aki a Paris Rider nevű versenyt szervezte. Csillagnak igen jó esélyei vannak, ugyanis ezt a versenyt kimondottan angol telivéreknek találták ki.                                                                                                      – Rendben Uram! Köszönöm! – tette le Bella a mobilját.                              Ahogy elhallgatott a telefon lerohant az anyjához. Mary tréner volt. Amikor meghallotta, hogy lánya milyen jó esélyekkel rendelkezik azonnal noteszt ragadott és elkezdte tervezni az edzést. Isabella jót nevetett anyja fura grimaszain.                                                                            – A verseny csak fél év múlva lesz anya!                            Mary leintette és tovább irkált a kis füzetébe. A lány tovább kuncogott, majd kiszaladt az istállóba. Hét ló tartózkodott a bokszokban, de abból négy bértartásban volt. Bella odasétált Csillaghoz és átölelte a nyakát. Ügyes vagy kislány! gondolta. Ki hitte volna, hogy az egyik legrangosabb versenyen veszünk majd részt? Töprengéséből legjobb barátnője, Emily Cambelle zökkentette ki.                                                                      – Szia, Bell! Mi újság?                                                                                                                                                   - Nem fogod elhinni! – mondta Isabella és belekezdett a mesélésbe. Emily szintén izgalomba jött. Saját lovával is készült a versenyre, és nagyon örült, hogy barátnőjével mehet. Ő ugyan a tereplovaglásban nem jeleskedik, de a díjugratás nagy kedvence volt. Két hete kezdte el ugróleckéit a város lovardájában. Az edzőjét Martin Johnsonnak hívták. Isabella szerint eléggé helyes, de Emily nem tudta meggyőzni barátnőjét, hogy tartson vele óráira.                                                                                     – Helló csajok! – köszönt James, az istállófiú.                                                               Tizennyolc éves volt, egy évvel idősebb a lányoknál. Em teljesen belezúgott, ám ezt csak Bell tudta.                                                                                     – Szia, James! – hebegte Emily. – Hogy-hogy vagy?                                                                                    A srác ajka mosolyra görbült.                                                                                   - Kösz jól. És te?                                                                                                                                                                                           - Én is jól, köszi!                                                                                                          Isabella jót nevetett magában barátnője viselkedésén ; Em a cipőjét bámulta, rákvörös lett és dadogott össze vissza. Ám Bella úgy érezte, mintha tükörbe nézne, mert Martin jelenlétében ő is így viselkedett. Ez kissé elgondolkodtatta, s végül úgy döntött másnap elkíséri Emilyt a díjugrató órára. James elköszönt és elment ebédszünetre. Bell elmondta Emnek mire jutott Martinnal kapcsolatban. Barátnője ennek nagyon megörült, de nemsokára ő is hazament.                                                                   Isabella anyjával vacsorázott. Töltött csirkemell és rizs volt az asztalon. Mary elmagyarázta lányának, hogy majd két hónap múlva kezdik az edzést. Bell boldog volt, amiért ilyen anyukával áldotta meg a sors ; Rendkívüli módon szerette a lovakat, isteni tréner volt és szerető szülő. A vacsi után a lány lezuhanyozott és lefeküdt.       Másnap reggel rezgés ébresztette. A telefonja volt, ugyanis sms-t kapott. Ahogy feloldotta billentyűzetet látta, hogy reggel nyolc van. Megnyitotta az üzenetet és kerek szemmel olvasta a megdöbbentő szöveget. Emily volt a feladó, az üzenet pedig az, hogy barátnője kancája Napsugár éppen ellik. Isabella nagyon meglepődött, nem is tudta, hogy a kanca vemhes. De nem időzött tovább, azonnal kipattant az ágyból, felöltözött s lerohant a nappaliba. Leakasztotta az ajtó melletti falról autója kulcsát, majd kirohant. Beült a BMW-be, amit a legutóbbi versenyén a Golden Horsesen nyert Csillaggal. Beindította a motort és elviharzott.     

Bocsi a fura írásmódért, de máshogy nem tudtam berakni.

Itt egy kövi részlet :

- Ó, hála az égnek! Végre megjöttél! – rángatta be Bellát Emily az istállóba. A Campbell lány nagyon izgatott volt, a megdöbbenés és a rémület különös egyvelege ült ki az arcára. Ahogy húzta barátnőjét egyszer csak fájdalmas nyerítés hallatszott Napsugár boksza felől. Em és Isabella gyorsabb tempóban közeledett a hang irányába. Emily apja Jonathan Campbell ott ált a ló és az állatorvos mellett. Aggódva figyelte Dr. Franklin munkáját. A lányok is odaértek a boksz mellé. Emily szemei könnyekben úsztak.                                                                              – Miért nem mondtad el, hogy csikója lesz? – súgta oda Bell a barátnőjének.                                                                                                              – Ne haragudj! Meglepetésnek akartam!  –nézett rá csillogó szemmel Em.                                                                                                            Amikor Bells bocsánatot kért volna a letámadásért, halk nyöszörgés ütötte meg a fülét. Mindannyian odaléptek Napsugárhoz. Mellette egy csodaszép gesztenyepej kis állat feküdt. Felemelte a fejét, s látogatóira bámult. Pár perccel később már a felállással próbálkozott, de vékonyka lábai nem engedelmeskedtek neki. Emilynek intett apja, hogy menjen be Isabellával az új jövevényhez. A lány bólintott, majd barátnőjével bement a csikóhoz. Emily Napsugárhoz rohant, Bell pedig a fiához kuporodott. A kis méncsikó hatalmas szemeivel méregette a lányt, amikor biztonságosnak érezte közelebb húzódott hozzá, s a haját kezdte csócsálni. Isabella nevetett és kivette barna fürtjeit az állat szájából. Emilyhez fordult, de látta valami nincs rendben ; Napsugár egyre lassabban lélegzett . Em mellé guggolt, s nézte. Szemeiben most már nem az öröm könnyei voltak. Halkan sírdogált. Bell gyorsan odamászott és átölelte barátnőjét.                                         – Biztosan kimerült. – bíztatta, bár ezt maga sem hitte el.                    A kanca már öreg volt, talán túl idős ahhoz, hogy csikót elljen.                  S ebben a pillanatban Napsugár még egyszer utoljára belefújt gazdája tenyerébe, aztán feje a puha szalmára borult. Emily hangosan zokogva borult rá. Nem állt készen, hogy elengedje, bár tudta, nemsokára be fog következni halála. Sok mindent éltek át együtt, de most úgy tűnt ez mind a semmibe vész. Isabella szorosan ölelte barátnőjét. Ő is sírt, habár nem olyannyira, mint Emily. Csendben egymásra borulva szipogtak.                                                                                                                  Bell és Em a Campbell ház konyhájában kávézott. Napsugár elvesztése mindkettejüket megviselte. Emilyt azért, mert mindennél jobban szerette, Isabellát pedig azért, mert legjobb barátnője szenvedett és ezt nem akarta látni. Kerékcsikorgást hallottak, egyszerre fordultak az ajtó felé. Bells mamája nyitott be az ajtón, szeme szikrázott a dühtől, ugyanakkor az aggodalom is megfigyelhető volt tekintetében. De amint meglátta a két lány sírástól vörös arcát azonnal megenyhült.                                                                                                    – Veletek meg mi történt? – ült le melléjük Mary.                                                                  – Napsugár elpusztult. – mondta Emily rekedt hangon. – De a csikót még megszülte.                                                                                                                     – Ó Em! Nagyon sajnálom! – Ms. Nelson szeme is könnyes lett. – Csikót? Nem is tudtam, hogy vemhes.                                                                         A bánatos lány megpróbált kicsikarni magából egy mosolyt, de volt valami meggyőző.                                                                                                             – Menjünk és nézzük meg. Kíváncsi vagyok rá. – ajánlotta Isabella.                   A többiek bólintottak, s együtt kimentek az istállóba. A kis lovacska a bokszban hevert, anyját nézte. Emilyből megint előtörtek a könnyek. Barátnője átölelte, Mary pedig bement Napsugárhoz és a kicsinyéhez.                     – A kicsi rendben van. – mondta. – Ami pedig Napsugarat illeti ; tényleg részvétem. Ám a halálát nem a kor tette. Az én lovaim egy része idősebb, de kutya bajuk. Azt ajánlom vizsgáltassuk meg a testet egy állatorvossal.    

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat